A Kódjátszma nagyjából az a film, ami bizony képes meglepetést okozni. Ez alapjáraton nehézkes az esetében, mivel egy adaptáció, ráadásul történelmi/életrajzi alkotás, és mind ilyentől, alapjáraton ódzkodok. Valahogy zsigerből nem látok fantáziát és reményt az ehhez hasonló művekben, pedig akad 1-2 nagyon ritka kivétel. Mint például ez.
Kódjátszma
Alan Turing életét ismerhetjük meg, aki egy tipikusan megvetett, kitaszított zseni volt. Pontosan az a magának való, rideg, zárkózott alak, akiről a nagy tudást képzeljük el. Igen, az őrült professzor belénk rögzült képzelete elevenedik meg azzal a különbséggel, hogy Alan nem fehér köpenyben és égnek álló szalmaboglya hajjal rohangászik mindenfele, és értelmetlennek tetsző szavak sokaságát motyogja csak úgy magának.
Turing az a személy, akinek sikerült megfejtenie az Enigmát, ami a náci németek üzengetős eszköze volt, persze titkosítva. Lényegében a II. világháború kulcsa, ami révén a szövetségesek sikerült megnyerniük a harcot. Persze, nem a harcot, hiszen a harc kisebb szegmens, mint a háború, de a szóismétlés igencsak béna lett volna, főleg olyan rövid távon. Ám nem is ez a lényeg! Sokkal inkább az, hogy az Enigma feltörése révén, vagyis, hogy a szövetségesek rájöttek a kódokra, és meg tudták fejteni a titkos üzeneteket, képesek lettek megfordítani a küzdelmet, és legyőzni a nácikat, illetve Hitlert.
Persze, költői kérdésként megfogalmazódhat a gondolat, hogyha ez a szerkezet annyira fontos és központi szereplő, akkor valóban 2 évvel rövidült le a háború a feltörésével? Hiszen vesztésre álltak a szövetségesek, és körös-körül lebeg ez a megállapítás… Szóval érdekes kis kitérő. Érdekes abból az aspektusból is, hogy más megvilágításba helyezi a történelmet, és a háború további menetét. Főleg azzal, hogy néhány embernek mennyire súlyos döntést kellett meghoznia.
Mert tagadhatatlan, hogy életről és halálról döntöttek, csak azért, hogy a nácik ne jöjjenek rá arra, hogy az üzeneteiket már képes megfejteni az ellen. Kőkemény, könyörtelen logika, ahol nem számít az egyén, csak a közösség. Ritka az ilyen, főleg filmben, még a történelmi, életrajzi filmekben is, bár az is tény, hogy ettől függetlenül nagyon is súlyos érzelmi szálak lelhetőek fel. Érzelmi szálak, amelyek révén könnyedén és pillanatok alatt eljuthatunk a szinte felfoghatatlan háborútól a homoszexualitásig, ami kifejezetten komoly hangsúlyt és figyelmet kapott a filmben. Ez meglepő lehet, de esetünkben a németek nem lettek annyira gonosznak és durvának ábrázolva, igaz, hogy van 1-2 nagyon erős momentum, ami ezt hivatott eredményezni. Azonban a zsenialitás, a kódfejtés, a háttérmunka és a nagyon is komoly áldozathozatal mellett igencsak kiemelkedő helyen szerepel a melegek dolga. Az, ami annak idején bűn volt. Akkor bűn, most pedig…
Ez ismét egy olyan téma, ami közel végtelen, de az alkotók állásfoglalása egyértelmű, amivel vitába is lehet szállni, ám bizonyos mértékig egyet is lehet érteni. S ha mindezen mondanivalók kevesek lennének, akkor káprázatos módon sikerült bemutatni azt is, hogy egy fanatikus zseni, aki tulajdonképpen történelmet ír, miként is veszti el mindenét, még azt a keveset is, amivel csak képzeletben rendelkezett. A rengeteg munka és szenvedés eredménye lényegében a nagy semmi. Nincs jutalom, nincs elismerés, nincs ünneplés, annak ellenére, hogy jelentős szerepet vállalt a győzelemben.
A film nem tud unalmas lenni, pedig akadnak pillanatok, de sikerül az éppen kezdődő zuhanást időben megelőznie, és néhány háborús jelenettel, régebbi felvételek bevágásával gyönyörűen fenntartja a figyelmet és az érdeklődést. Mindazt, ami ezáltal lényegében a film végéig nem lankad, annak ellenére, hogy akkortájt már nincsenek akciódúsabb, látványosabb megoldások. Furcsa, ám nincs is már ilyesmire szükség, mert érdekesen haladunk a nem feltétlenül vidám kifejletig.
A félreértések elkerülése végett nem háborús filmről van szó, hanem sokkal inkább életrajziról, ami gyönyörűen ugrál a múltban, és egy adott jelenben, ami a háború utáni korszak, és szépen meséli el a lényeges dolgokat. Mindazt, ami Alan Turingot azzá tette ami. A matematikai zsenialitása adva volt, a többit a Sors hozta magával, és változtatta taszító, rideg, számkivetett lénnyé főszereplőnket, akinek a mondatai egyszerűen káprázatosak! S jelentős jellemfejlődést is megfigyelhetünk, egészen pozitív irányba, majd döbbenetes zuhanást, és bizony ott van a film végén az az érzés, hogy húúú…!
Néhány pillanatig mindenképpen. Persze, nem a megszokott műről van szó, bár a felépítése nevezhető sablonosnak, és sejthetőek az események, azonban aki hagyja magát, hogy beszippantsa a film, az nem fog nagyot csalódni a szűk 2 óra után. S ha valaki ezek után úgy dönt, hogy a Kódjátszmának gyűjteményben a helye, nem kell sokat gondolkoznia. Pontosan kettő darab verzióban jelenik meg a film: DVD-n és Blu-ray-en.
