Tükör által homályosan
Sasom i en spegel / Through a Glass Drakly
"Az Isten alászáll, és befészkeli magát egy emberbe. Először csak olyan, mint valami hang, mint valamilyen súlyos dolognak a tudása, mint valami parancs. Fenyegető vagy kérlelő, visszataszító, de izgató is. Aztán egyre jobban megismerteti magát, és az ember próbára teheti az isten erejét, megtanulhatja szeretni, feláldozni magát érte, és eljuthat a teljes odaadásig és a teljes ürességig. Amikor eléri ezt az ürességet, az Isten birtokba veszi emberét, és vele végezteti el a munkáját. Aztán magára hagyja üresen, kiégve, megfosztva az evilági élet további lehetőségeitől. Az történik Karinnal. A határvonal, melyet át kell lépnie, a tapéta különös mintázata." (Ingmar Bergman)
David, az ismert író gyerekeivel, Karinnal és Minusszal egy kis szigeten lakik. Karinnak korábban súlyos mentális problémái voltak, most éppen egy pszichiátriai kezelés után lábadozik. Férje, Martin is velük van. Karint gyötri betegségének tudata, számára a hit egy torz istenképben manifesztálódik, és megszűnik a képzelet és valóság közötti határ. Már ő is tudja, vissza kell térnie a klinikára.
Úrvacsora
Nattvardsgästerna
A trilógia második filmjében Bergman még mélyebbre ás az emberi lélek feltárásában. A Tükör által homályosan szeretet-Isten problémájának helyébe itt a szerelem-szeretet-Isten komplexus lép. Főhőse a közép-svédországi Dalarna tartomány egyik kis falujának papja, a már nem egészen fiatal Tomas Ericsson lelkész. Vajon milyen papnak bizonyul, hogy adhat híveinek lelki vigaszt az, aki hosszas tépelődés során megértette rég: Isten nem segít, Isten nevében hiába a szó, csak mi emberek és Isten rossz papja lettünk egyre reménytelenebbek. "Mindvégig az az ÉN áll a középpontban, aki fenyegetőzik, dühöng, könyörög, és aki szeretne kikerülni a zavaros helyzetéből. Folyamatos játék zajlik a főoltár előtt. A mindent lezáró végső dráma: Nem engedem el a kezed, amíg áldásodat nem adod rám." Az ÉN bemegy a templomba, magára zárja az ajtót, és ott marad lázas állapotban. Az éjszaka kétségbeejtő csendje, a sírok, a halottak, a sóhajtó orgonasípok, a patkányok, a múlt szagfoszlányai, a homokóra, az iszony, amely épp ennek az éjszakának szülötte. Ez a GETSEMÁNE, a keresztre feszítés, az ítélet. „Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?"
A csend
Tystnaden
Bergman talán egyik legszebb irodalmi forgatókönyve A csend, melyből poétikus filmet alkotott. A csend filmjét. Szereplői egy tízéves fiú, Johan, édesanyja Anna, s Eszter. Némán utaznak, hárman, a vonaton. Ki tudja merre és hová. Johan a párás ablakra betűket ír, édesanyja narancsot bontogat, míg Eszter szemét lehunyva pihen. Arca sápadt és elkínzott. Fullasztó köhögés rázza meg. Beteg. Eszter megnyugtatja kísérőit, hogy semmi baja, s nem akar kórházba menni.
A trilógia befejező darabját - a rendező huszonötödik filmjét - "negatív lenyomatként" jellemezte. Mit tegyünk, milyenek vagyunk szeretet, kapcsolatok, hit nélkül, hogyan létezhetünk, ha Isten hallgat. (port.hu)
TECHNIKAI ADATOK:
HANGOK: magyar, svéd
FELIRATOK: magyar, angol
KÉP: 1.33:1 (4:3), játékidő: kb. 87 + 79 + 92 perc
