Mikor Reinaldo Arenast, a kubai költőt és írót arról faggatták, miért ír, ő csak annyit felelt: „Bosszúból.” A forradalmi Kuba egyik legkarizmatikusabb jelképének rövid, ám annál viharosabb életét a harag és az elkeseredettség kísérte, de elveit és provokatív életmódját a meghurcoltatás ellenére sem volt hajlandó felhagyni. 

Tanárai már egészen fiatal korában felfedezték a szegény családból származó fiúban rejlő tehetséget és a fővárosba küldték tanulni, ahol egy ideig Castro kegyeltje volt, ám nyíltan vállalt homoszexualitása és kormányellenes írásai szálkát jelentenek a konzervatív vezetőség szemében, ezért félreállították. Arenas két évet töltött el börtönben, ahonnan barátain keresztül csempészte külföldre írásait. A rabság idején ismerkedett meg Lazaro Gomez Carilles-szel, akivel később Amerikába szökött, azonban az ígéret földje nem egészen azt nyújtotta neki, amire számított: végre hangot adhatott a véleményének, ám a lelki gazdagság nem párosult anyagival. Arenas óriási szegénységben tengődött 1990-ben bekövetkezett haláláig.