Federico Fellini szerint filmje nem más, mint sci-fi, amelyben nem a jövőbe, hanem a múltba kalauzolja el a nézőit. A film ihletője egy Néró korában írt, de csak a XVII. században megtalált befejezetlen, félőrült vers, Petronius tollából. Akárcsak a költemény, Fellini filmje is őrült, töredezett, inkább érzelmeket és érzéseket közvetít, mint történetet, és akár a vers, a film is egy mondat közepén szakad félbe.

   Olyan, mintha egy életre kelt freskót látnánk. Torz, morbid figurák szűnni nem akaró lakoma-orgiája, gátak nélkül folyik a bor, a kegyetlenkedés és a szex. Látszólag nem áll össze teljes történetté az érzéseket - többnyire félelmet és undort - közvetítő töredéksor, de az mégis kiderül, hogy Fellini, az örök humanista mire akarta felhívni a figyelmünket: egy világra, ahol az emberi életnek nincs értéke, ahol nincs erkölcsi gát és megbánás. Ha rádöbbenünk arra, hogy ez akár a mi világunk is lehetne, Fellini már elérte a célját.