Miközben a zöldcsatornák különböző akcióműfajokban hozzák közel a világ legcsodálatosabb tájait, a természet egyre inkább csak egzotikumként, rezervátumokban létezik. Kollányi Ágoston már 1982-ben arra a drámára hívta fel a figyelmet, hogyan tűnik el pl. a tiszavirágzás, a kerecsensólyom fészke, s válik kalandos állatmesévé, amire még rábukkanunk. S hogyan? Nemes Nagy Ágnes erről így ír: "...amikor a kamera egy gyümölcsfavirág kinyílt pártájáról egy gótikus ablakrózsára siklik át... a természetpusztításról szóló képsor egyszerre ablakot (ablakrózsát) nyit a kipusztított magyar gótikára, a biológiai veszély felmutatása a helyrehozhatatlan, történelmi rombolásra utal, írmagja-is-alig-maradt gyönyörű középkorunkra. Egyetlen, vékony filmhasonlat szálán egybemosódik a néző fejében biologikum és történelem kísértő, szótlanul sugallt párhuzama." Nemes Nagy Ágnes: Gyönyörű, keserű. Filmvilág 1983/3.